Megújultak a horgászstégek az Ó-Dráva partján

 Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

2016-01-06

Az Ó-Dráva partján lévő romos stégek egy részét lebontottuk 2015 őszén. A feladat régóta váratott magára, mert a horgászállások rendezetlen környezete hosszú idő óta elcsúfította a holtág partját. Az elmúlt évtizedekben sok olyan stéget építettek és használtak, melyek válogatás nélkül kihordott építőanyagból készültek, és elhagyásuk után romos állapotba kerültek.

Az őszi hónapokban felmértük, hogy mely stégekre nincs szükség. Összesen több mint 30 db-ot azonosítottunk be, melyeket fel is számoltunk. Ezek helyén új horgászállások készültek, és 3 db közösségi rendeltetésű stég épült. A közösségi stégek nagyobb méretűek, többen elférnek rajtuk, és alkalmasak arra, hogy a holtágat kisebb csoportoknak be lehessen mutatni a vízpartról. Az új stégeket a horgászegyesület kezeli, és a horgászati engedéllyel rendelkezők használhatják. A stégeket fix magasságúra építettük, és azonos tervek alapján készültek.  

A rendezett természeti állapot szempontjai azt igénylik, hogy a horgászat feltételei rendeződjenek az Ó-Dráva partján. A horgászat  Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnem kell, hogy bódék felépítésével és szemeteléssel járjon. Az Ó-Drávára leginkább helyiek járnak horgászni, de a korábbi időszakhoz képest jóval kisebb számban. Ezen a horgászati feltételek javításával lehet változtatni, és a szemléletformálásban van sok lehetőség. A természetvédelmi és társadalmi szempontból ideális eredményt az jelentené, ha olyanok járnak ki a holtágra, akik magukénak érzik az Ó-Drávát, büszkék az értékeire, és vigyáznak rá. A rossz állapotú stégek felszámolása és újak építése ennek megteremtette egyik feltételét.